Felülvizsgálat

Banki kapcsolatok, termékek, folyamatok, szolgáltatások felülvizsgálata

Érdemes felülvizsgálunk a banki hiteleinket évente. Ne mulasszuk el, évente csupán pár nap, több millió forintot takaríthatunk meg vele!

Időről időre felülvizsgáljuk meglévő szolgáltatásainkat: legyen szó internetről, mobilról. A banki szolgáltatások felülvizsgálata azonban jellemzően elmarad, pedig hitelünk lecserélésével több millió forintot is nyerhetünk. Jellemzően a kamatváltozás, drágulás pillanatában már késő lépni. (Legalábbis a nagy lehetőségről már lemaradhattunk.)

A kölcsön ugyanis hiába hosszú futamidejű, nem kell feltétlenül végig az eredeti feltételeknek megfelelően fizetnünk. Ha találunk kedvezőbbet, olcsóbbat, jobbat, akkor lecserélhetjük arra meglévő hitelünket. Ezt nevezik hitelkiváltásnak. Ebben az esetben az új hitelösszegből visszafizetik korábbi kölcsönünket, nekünk pedig már az új feltételeknek megfelelően kell fizetnünk kedvezőbb hitelünket.

Érdemes időnként, például évente megvizsgálni milyen ajánlatok érhetőek el a hitelpiacon. 

Mit nyerhettünk eddig a felülvizsgálatokkal, hitelünk kiváltásával?

Alapvetően a felülvizsgálat során megnézzük, hogy milyen konstrukcióra tudnánk lecserélni adott pillanatban a meglévő hitelünket.

Ha nincs kedvező ajánlat, akkor nem is vizsgálódunk tovább. Ha találunk valami olcsóbbat, akkor pedig meg kell ismerkednünk az adott pénzintézet feltételeivel. Ehhez megkereshetjük közvetlenül az adott bankot, de választhatunk egy független szakértőt is, aki segít eligazodni a banki feltételek útvesztőjében. Csupán a ráfordított időt – maximum néhány órát – veszíthetjük el abban az esetben, ha végül nem lépünk. Például azért, mert egyik ajánlat se nyeri el végül a tetszésünket.
Fontos, hogy egy ilyen döntésnél ne csak a törlesztőrészletet vizsgáljuk meg. A meglévő kölcsön előtörlesztési díja és az új konstrukció felvételéhez kapcsolódó költségek is nagyon lényegesek lehetnek. Azonban ezt figyelembe véve is jóval kedvezőbb helyzetbe kerülhetünk.

Éppen ezért érdemes időről időre elvégezni meglévő pénzügyi termékeink, kölcsönünk felülvizsgálatát. Enélkül remek lehetőségek sorát szalaszthatjuk el. Ezek a hibák pedig jellemzően később fájnak igazán.

Ugyanezek a megállapítások igazak a számlavezetésre, treasury használatára és az egyéb banki szolgáltatásokra.

Top